Innonest a katások szolgálatában

Egyre több katás vállalkozó döbben rá arra, hogy digitális megoldások használatával jóval hatékonyabban működtetheti a cégét.

Nemrég megjelent egy írásunk a Számlázz.hu Park csoportjában. A cikk többek között arról szól, hogy milyen segítséget kapnak a katások pénzügyi és adminisztrációs téren. Rávilágítunk arra, hogy bár a katás vállalkozások nem bonyolítanak nagy forgalmat, számosságuk miatt igenis figyel rájuk a digitális piac. Említést teszünk a Számlázz.hu Autokata szolgáltatásáról, valamint a katás tudástárról, felhívjuk egy a figyelmet az általunk is támogatott Digitális Utikalauz Vállalkozásoknak című kérdőívre, ami segít helyre tenni hogy az adott vállalkozó hol helyezkedik el a digitális vállalkozóvá válás nem is olyan rögös és hosszú tengely-útján.

Ami a fontos, ami kifejezetten érinti az Innonest katás ügyfeleit az az, hogy kijelentjük, hogy igenis képesek vagyunk egyfajta biztonsági hálót fonni a vállalkozásukat egyedül vivő vállalkozók köré.

Azon merengünk, hogy ugyan nagy döntés kiszállni a biztonságos mókuskerékből, kiesni egy keretrendszerből, egy cég védőhálójából, mégis megéri elgondolkodni a változtatáson. Mára számos segítő szándék és kedvezmény mellett olyan plusz megoldások is léteznek, mint például az Innonest, ahol kompromisszumok nélkül kaphatnak valós támogatást a katás vállalkozók.

Védőháló alatt olyan rendszereket kell érteni, amik képesek megadni a vállalkozóknak a magabiztos létezés érzését. Képesek keretbe foglalni a napi ügyeket, az ügyfelekkel kapcsolatos minden feladatot, nem csak tárolni képesek az adatokat, de azokat használni is, például valósidejű készlet-, pénzügyi vagy rezsikimutatásokhoz. 

Érdemes elolvasni a teljes cikket: A KATÁSOKRA SENKI SEM GONDOL? (DE!)

friss

közösség

További érdekes bejegyzések

Árajánlat sablonnal, egyszerűen!

Miért olyan hatékony az Innonest árajánlat készítője? Mert egyszerű, mint az online számlázás! Árajánlat készítőnkkel profi árajánlatot küldhetsz ügyfeleidnek, csupán néhány kattintással. Okosrendszerünknek köszönhetően egyetlen adatot

Tovább olvasom »

Mit tud az Innonest kosár funkciója?

Az Innonest kosár funkciójának lényege, hogy a behelyezett eszközöket (termékeket és szolgáltatásokat) többféleképpen, csoportosan is tudjuk kezelni. A kosárba gyűjtött tételekből egy kattintással készíthetsz árajánlatot,

Tovább olvasom »